Vendégkönyv
Felhasználónév:
Jelszó:
Jelszó emlékeztető
Regisztráció

Csakrák

<< Vissza

Mi a Csakra?

A csakrák az ember energiamezőjében, étertestében található örvénylő és egymással is kommunikáló energiaközpontok. A szanszkrit “cakra” (ejtsd csakra) szóból származik, melynek jelentése kerék, korong. Mindannyiunk energia rendszerében hét, örvénylő tölcsérhez hasonlatos csakra forog. Örvénylő mozgásuk biztosítja, hogy a kozmikus éltető energia a fizikai testbe annak töltésére, vagy épp onnan, a felesleges energia levezetésre kerüljön, hogy a fizikai testünk harmonikus egyensúlyi állapotában, egészségesen éljen. Az energia áramlási iránya, a forgási irányok váltakoznak, hogy az egyensúly a fizikai testben megmaradjon.

Az emberi energia rendszer igen sok, több száz csatornán keresztül vesz fel, illetve közvetít energiát, de az általánosan elfogadott és alkalmazott hindu hagyomány szerint hét fő csakrát tartunk számon. Ezek a fizikai testet alapul véve egymás felett helyezkednek el a gerincvonal, és így a susumna mentén, a farkcsonttól a fejtetőig. Az indiai filozófia szerint a csakrákon keresztül hullámzik az ember testében az éltető energia, vagyis a prana.

A hét fő csakra mindegyikéhez tartozik egy auraréteg és a fizikai test, azonban egymással és az egyes aurarétegekkel is kölcsönhatásban vannak. Ezért a csakra rendszert egységes egészként kell tekinteni és kezelni, hogy a csakra- és energia rendszerünk egy egészként működjön harmonikusan. Ha az energia rendszerünk nem harmonikus, annak több oka lehet. A negatív irányú hangulatváltozások, minden esetben energiavesztéshez vezetnek, míg a pozitív irányú hangulatváltozások a csakrát energia felvételre késztetik. Minden csakrának biológiai funkciója is van. A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és információkkal is a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ha a táplálékláncon át valamilyen okból megszűnik a test energiaellátása, az ember képes bizonyos ideig a csakrákon keresztüli energiaellátás segítségével is élni. Csakráink fejlődése összefügg életkorunkkal. Fogantatásunk pillanatától halálunkig mindig fejlődnek, alakulnak, attól függően, hogy mik a szükségleteink, és milyen a lelki állapotunk.